KÖZÖS MOTOROZÁS SZABÁLYAI
INDULÁS ELŐTT
A gyülekezési pontra MINDIG TELI TANKKAL ÉRKEZZ!
A pontos érkezéssel tiszteljük meg a többieket, a megbeszélt indulási időpontot tartjuk!
Ha forgalmi okokból, vagy bármi más okból előre láthatóan késel, sms-ben, vagy telefonon jelentkezz be a Túravezetőnél (Road Captainnél), így megtudhatod a tervezett útvonalat és a konvoj után tudsz jönni.
A Túravezető (Road Captain) egy rövid eligazítást tart a résztvevőknek melyben ismerteti az tervezett útirányt, tervezett megállási helyeket (tankolás,étkezés), külföldi túra esetén a segélyhívási telefonszámokat.
Elmagyarázza a karjelek jelentését, használatát melyek a menet közbeni kommunikációt segítik.
Nagyobb csoport estén a Túravezető (Road Captain) 5-7 fős csoportokat alakít ki annak érdekében, hogy könnyebb és biztonságos legyen az előzés.
Az egyes tankolások közti szakaszokat a Túravezető (Road Captain) mindig a legrövidebb hatótávolságú motorokra tekintettel alakítja ki.

AZ ÚTON
- Motorozási alakzat
Az egyik legfontosabb dolog az úton, hogy milyen alakzatban motorozunk. Az egymás melletti motorozás semmilyen körülmények között nem ajánlott, mivel nem biztosít elég helyet a manőverezésre. A legtöbb esetben a klasszikus „lépcsőzetes” (cikk-cakk) alakzat a legmegfelelőbb. Ebben a helyzetben a Túravezető (Road Captain) a sáv bal harmadán halad, míg a következő motoros kb. 1 másodpercnyi távolságra ugyan azon sáv jobb oldalán motorozik. Ideális esetben így minden motoros 2 másodpercnyi távolságra van az előtte haladótól.
A lépcsőzetes (cikk-cakk) haladás előnyei:
Ø Kevesebb helyet foglal el az úton a konvoj
Ø Minden motoros számára elegendő hely jut a manőverezésre
Ø A motorosok jobban látják egymást, így kisebb az esélye annak, hogy más közlekedők kettévágják a konvojt és egyesek leszakadjanak.

- Visszapillantó tükör használata
Menet közben sokan elfelejtik, hogy a motor mögött ugyanolyan élet van, mint előtte.
Motorozás közben a visszapillantó tükör rendszeres használatával nagyon sok veszélyhelyzetet megelőzhetünk, illetve elkerülhetünk. Továbbá tudni fogsz a mögötted motorozókról is. Így esélyt adsz arra, hogy a karjelzések hátulról előre is működjenek, ne csak hátra.

- Együtt maradni
Az egyik legnagyobb probléma, hogyan marad együtt a csapat. A karjelek segítenek akkor, ha mindenki ismeri, és jól használják. A Túravezető (Road Captain) jó előre jelezzen, hogy a jelzés végig érjen a konvojon. A másik nagyon fontos pozíció az utolsó „söprögető” motorosé.
Ő a felelős azért, hogy senki sem maradjon le, és ne maradjon egyedül az út szélén ha lerobban.

- Útkereszteződések
A legnagyobb kockázata a kereszteződésen való áthaladásnak van. Minden kereszteződést nagy óvatossággal, biztonságosan és a szabályokat betartva közelítsünk meg. A kereszteződést előzetes engedély nélkül lezárni nem szabályos. Minden esetben a biztonság a fontosabb az együtt maradásnál.
Néhány általános tipp a kereszteződésben való áthaladásra.
Áthaladás „elsőbbségadás kötelező” táblával ellátott útkereszteződésben:
Zárkózz fel olyan szorosra, amilyenre csak lehetséges a gyors és biztonságos áthaladáshoz. Ne motorozz a másik mellett. Vagy egyesével szorosan vagy szoros lépcsőzetes alakzatban haladj át.
Áthaladás STOP táblával vagy jelzőlámpával ellátott útkereszteződésben:
A lámpánál ill. táblánál való várakozás elég időt biztosít a felzárkózásra. Zöld lámpánál egyesével haladjunk majd áthaladás után vegyük fel az alakzatot.

- Előzés
A Túravezető
(Road Captain)
jelzi az előzési szándékot, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a csapat tud előzni. Egy nagyobb jármű, vagy járműsor előzésénél vegye figyelembe, hogy egyszerre csak egy motor előzhet, hogy váratlan esemény esetén legyen idő a korrigálásra. Előzés után a Túravezető (lévő motoros) az előzési sebességgel visszatér a sáv bal első harmadába, helyet hagyva az utána előzőknek. (Még egyszer: NE CSÖKKENTSD A SEBESSÉGEDET, CSAK AKKOR, HA MÁR TÁRSAID IS BEFEJEZTÉK AZ ELŐZÉST.)
Ha más jármű előzi a konvojt, főleg nagyobb forgalmú utakon, egy sorba rendeződéssel segítsük az előzőt.
Sajnos sokszor előfordul, hogy az előzött motoros (mert nem használja tükrét) hirtelen irányváltásra, vagy fékezésre kényszerül a baleset elkerülése érdekében. Ha figyelmetlensége miatt nem engedi el az előzött járművet, a mögötte motorozó társát sodorja veszélybe!
NE FELEJTSD EL:
A MAGYAR GÉPKOCSIVEZETŐK TOLERANCIÁJA A MOTOROSOKKAL SZEMBEN: 0!

- Megállás vészhelyzet esetén
Amennyiben több csoportból áll a konvoj és valaki technikai problémák miatt megáll, az előtte haladó csapat folytatja útját a következő tervezett megállóig, míg a „söprögető” motoros a szükséges lépéseket megteszi.

- Úthibák jelzése
Az úton előforduló, kátyú, olajfolt, homok- és sárfelhordás veszélyt képeznek ezért amennyiben előre látható, ki kell kerülni. Amennyiben ez nem lehetséges kerülni kell a hirtelen sebesség és irányváltást.
Ez érvényes a nedves útfelületre is.
Útjavításoknál célszerű egyes oszlopban áthaladni és a sebességet csökkenteni, mely lehetővé teszi a megváltozott útviszonyokra való megfelelő reagálást.

PARKOLÁS
Törekedjünk arra, hogy együtt parkoljunk. Ha csak lehetséges, úgy parkolj, hogy motorod már a következő haladási irányban álljon. Kerülni kell a lejtőn való-, ill. a lejtőn orral előre parkolást. Lejtőn parkoláskor hagyd a motort sebességben.

Széles UTAT MINDENKINEK!!!