Konok Kunok Motoros Klub

Bemutatkozás

Megalakulásunk története

Kiskunhalason már a ’80-as években elkezdődött a motoros klubok szerveződése, ezekből túra-, sport- és egyéb motoros körök alakultak. Közülük kimagaslik az 1991-ben alakult Free Riders MC, melynek tagjai túlnyomó részben új klubunk alapítói is.

2012 tavaszán Kárpi Feritől hangzott el először, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy motoros klubbot.
Majd Erdélyben, a Tündérvölgyben érlelődött meg a gondolat, hogy közel 30 év motorozás után megértünk erre.


    Megérkezésem után rögtön összeültünk Kárpi Feri, Kovács Zoli és én, Györgyi János. A gyors elhatározás után a tettek mezejére léptünk, megkerestük ötletünkkel Csányi Zolit, Farkas Karcsit és a velünk együtt motorozó barátainkat. Elhatározásunk híre futótűzként terjedt Kiskunhalas és környéke motorosai és motoros baráti körei közt. A sokestés találkozás és egyeztetés után, 2012. november 8-án 91 fővel megalakult a Konok Kunok Motoros Klub. Tagjaink 10-20-30 éve motorozó csapatokból és egyénekből állnak.

        Klubunk fennmaradásának és hosszú távú működésének zálogát a feladataink ésszerű megosztásában, a tagságunk áldozatos munkájában, a pozitív emberi értékek szem előtt tartásában és a sok éves sok kilométert hátunk mögött hagyott motorozásban látjuk.

Motoros klubunk két alappilléren nyugszik:

•        A szabadság eszméjének hirdetése.

Mivel a motor a szabadság jelképe, így ennek hirdetése minden motoros klub egyik alapgondolata.

•        A hazaszeretet. (Politika mentesen!)

Ez minden magyar embernek vallástól, magatartásformától, értékrendtől, politikai hovatartozástól függetlenül kötelessége.

Céljaink:

     Létrehozni elsősorban Kiskunhalason és környékén egy olyan összefogást, ami a CSALÁD-MEGÉLHETÉS-MOTOROZÁS összhangját teremti meg.

Feladataink:

    A történelmünk, hagyományaink megőrzése, emlékhelyeink felkeresése, nem feledni, emlékezni és emlékeztetni határainkon kívül rekedt igaz magyar honfitársainkra.

A Klub neve a IV. Béla által az ország védelmére behívott, a sárga folyó környékéről származó, a megalkuvást nem ismerő Kun nemzetségből ered.

     Színünk eredete a Csengelei ásatásokon feltárt Kun történelmi emlékeken alapszik. Nemzetünk öntudatának megőrzése céljából hazánk nevét magyarul viseljük, kiegészítve ősi rovásírásunkkal. Színünket a történelmi Magyarország keretezi, nem engedni a feledés homályába tűnni csonka országunktól elcsatolt magyarok millióit, ezeréves történelmi városainkat. Ezt egészíti ki lobogónk színei Piros: erő,vér, Fehér: hűség, Zöld: remény.

      A fenti alapgondolatokkal várjuk és keressük azok barátságát (motoros klubok, egyének), akik azonosulni tudnak velünk, vagy egyszerűen csak elfogadják nézeteinket.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás